360 millió forint keretösszegű magyar-koreai pályázat nyílt közös kutatás-fejlesztési projektek támogatására
2022.04.21-én megjelent a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és koreai partnerei, Koreai Köztársaság Tudományos és Infokommunikációs Minisztérium (Ministry of Science and ICT, MSIT) és a koreai National Research Foundation (NRF) 360 millió forint keretösszegű közös pályázata, amely a magyar-koreai kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) megállapodáshoz kapcsolódóan ösztönzi a kutatás-fejlesztési együttműködéseket.
A koreai partnerekkel való kutatás-fejlesztési együttműködések rendkívüli népszerűségnek örvendenek a hazai pályázók körében, a korábbi, 2018-ban meghirdetett projektalapú koreai-magyar pályázat keretében 2 egyetem és 3 kutatóközpont 6 projektje részesült összesen több mint 208 millió forint vissza nem térítendő támogatásban az NKFI Alapból.
Az áprilisban megnyílt pályázatra 2022. május 31-ig lehet jelentkezni. A fókuszterületek a lézertechnológia, nanotechnológia, orvosbiológia, környezetbarát energia és IKT. Pályázatot benyújtani bármilyen más tudományterületen is lehet, de az említett területek prioritást élveznek az értékelés során.
Az új felhívás keretében önállóan támogatható az alkalmazott ipari kutatás és kísérleti fejlesztés is. Támogatási kérelem önállóan és konzorcium formájában is benyújtható, ugyanakkor magyar részről az értékelés során előnyben részesülnek azok a pályázatok, melyekben kutatóintézeti/felsőoktatási intézmény és vállalkozás/ipari szereplő is bevonásra kerül.
A támogatásban részesülő pályázatok várható száma 4-5 darab, az elnyerhető támogatás projektenként minimum 20 millió Ft és maximum 70 millió Ft lehet. A pályázati felhívás és a kapcsolódó dokumentáció az alábbi linken érhető el magyarul, ill. a kiírás megtekinthető angolul is ezen a linken.
Ezúton szeretnénk meghívni a 10. Automotive Hungary nyitónapján tartandó AKKUMULÁTOR KONFERENCIÁNKRA.
A konferencia témája: Elektromobilitás és akkumulátoripar Magyarországon
A rendezvény helyszíne: Hungexpo Automotive Hungary kiállítás E pavilon, türkiz terem
A rendezvény időpontja: 2022. május 10. 12 óra
A rendezvény fővédnöke: Dr. Palkovics László, Innovációs és technológiai miniszter, Innovációs és Technológiai Minisztérium
PROGRAM
12:00-12:20 KONFERENCIAMEGNYITÓ
Dr. Kaderják Péter, ügyvezető, HUBA – Magyar Akkumulátor Szövetség
Dr. Nyirő József, elnök, MAJOSZ – Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége
12:20-12:40 NYITÓELŐADÁS
Dr. Palkovics László, Innovációs és technológiai miniszter, Innovációs és Technológiai Minisztérium (felkérés alatt)
12:40-13:00 KIEMELT ELŐADÁS
Joó István, Külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Külgazdasági és Külügyminisztérium
13:00-13:20 ELŐADÁS
dr. Pafféri Zoltán Lajos, Elnök-vezérigazgató, Volánbusz
13:20-13:40 ELŐADÁS
The advanced multi scale imaging approach for battery R&D and manufacturing, Min Wu, Application Specialist, Thermo Fisher Scientific (eng)
13:40-14:00 ELŐADÁS
Békéscsaba Smart Grid projekt eredményei és tapasztalatai, Kertész Sándor, Infoware Zrt.
14:00-14:30 kávészünet
14:30-15:30 KEREKASZTALBESZÉLGETÉS – Zöld Busz Program és a hazai beszállítói lehetőségek
Huszár Richárd, Zöld Mobilitás igazgató, HUMDA Zöld Busz Program (felkérés alatt)
Somorai Krisztián, vezérigazgató, Ikarus Electric Zrt.
Uray Dóra, ügyvezető, Omnibus Hungária Kft.
dr. Pafféri Zoltán Lajos, Elnök-vezérigazgató, Volánbusz
15:30-16:30 KEREKASZTALBESZÉLGETÉS – Elektromos gépjárműgyártás és a beszállítóipari átalakulás trendjei – mik a hazai akkuipari szereplők esélyei?
Dedéné Novotni Anna vezérigazgató, HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. (felkérés alatt)
Havasi Csaba, vezérigazgató, Linamar Zrt.
Dr. Keszte Róbert, ügyvezető, CONTINENTAL Automotive Hungary Kft. (felkérés alatt)
thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.
Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. (felkérés alatt)
16:30-16:50 ZÁRÓGONDOLATOK – JÖVŐRE VONATKOZÓ STRATÉGIA
16:50-17:00 ZÁRÁS
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, kérjük regisztráljon az alábbi linken:
AKKUMULÁTOR KONFERENCIA REGISZTRÁCIÓ
Horizont Európa Akkumulátor partnerség információs nap
A konferencia témája: Horizont Európa Akkumulátor partnerség információs nap
A rendezvény helyszíne: online: Zoom platform/ YouTube közvetítés
A rendezvény időpontja: 2022. május 12. 9:50
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködve az Express Innovation Agency-vel online információs rendezvényt szervez 2022. május 12-én, amelyen bemutatásra kerülnek a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram akkumulátorokkal kapcsolatos pályázati felhívásai.
A BATT4EU az Európai Bizottság és a BEPA (Batteries European Partnership Association) közös programozású partnersége, amely a Horizont Európa keretében jött létre. A BATT4EU célja, hogy 2030-ra Európában létrehozza a világ legjobb innovációs ökoszisztémáját a versenyképes, fenntartható és körforgásos európai akkumulátor-értéklánc fellendítése érdekében. A Partnerség támogatja az akkumulátoranyagok, a cellatervezés és gyártás, valamint az akkumulátor-újrahasznosítás terén differenciált technológiák fejlesztését; támogatja a tiszta mobilitást a fenntartható és megfizethető akkumulátoros megoldások bevezetése és fejlesztése által; lehetővé teszi a megújuló energiaforrások költséghatékony integrálását az elektromos hálózatba megfizethető akkumulátorok fejlesztésével a helyhez kötött energiatároló alkalmazásokhoz. A BATT4EU Partnerség aktuális pályázati felhívásai április 28-án nyílnak, a beadási határidő pedig szeptember 6.
Tervezett napirend
9:50 – 10:00 | Bejelentkezés a Zoom platformra/ YouTube közvetítés indítása |
10:00 – 10:10 | Bevezető gondolatok |
Csuzdi Szonja, főosztályvezető, Nemzetközi Főosztály, NKFIH | |
10:10 – 10:30 | Az EU-s szakpolitikai háttér bemutatása |
Boldizsár Dóra, nemzetközi szakértő, Express Innovation Agency | |
10:30 – 10:50 | A hazai szakpolitikai háttér bemutatása |
Horváth Viktor, főosztályvezető, Stratégiai Tervezési és Programozási Főosztály, ITM | |
10:50 – 11:20 | Batteries Partnerség (BATT4EU) – pályázati felhívások bemutatása |
Palotai Zoltán, nemzetközi szakértő, Express Innovation Agency | |
11:20 – 11:40 | A Magyar Akkumulátor Szövetség tevékenységének ismertetése |
Dr. Kaderják Péter, elnök, Magyar Akkumulátor Szövetség | |
11:40 – 12:00 | Q&A |
Regisztráció és további részlete: https://nkfih.gov.hu/hivatalrol/hivatal-rendezvenyei/horizont-europa-akkumlator-partnerseg
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közösségi magyar standdal részt vesz a 2022. évi Automechanika szakkiállításon, amely előreláthatólag 2022.09.13-09.17. között kerül megrendezésre Frankfurtban.
A frankfurti Automechanika kiállítás a járműipar - autóipar és ezen belül a beszállítói szektor jelenlegi legfontosabb „világkiállítása”. A kétévente megrendezendő eseményen koncentráltan jelennek meg a szektor piaci szereplői. Vevők, eladók, szakmai szervezetek, nemzeti standok, véleményformálók, kutatóintézetek, a kicsi cégektől a legnagyobb gyáróriásokig. A 170 országból érkező 140 000 szakmai látogató 80 ország több mint 4 800 kiállítójának járműipari újdonságaival találkozhat, valamint megismerheti a jövő mobilitási koncepcióit, formáit, szervizeit. A rendezvény egyedülálló termékpalettát kínál az alkatrészek, részegységek, üzemi- és töltőállomás berendezések, informatikai rendszerek területéről. Ugyanakkor felvonultatja a gépjármű megvásárlása után igénybe vehető szolgáltatások teljes spektrumát is – kezdve a szervizeléstől, az újrahasznosítás lehetőségeinek bemutatásán át, egészen a környezetvédelemig.
Ezúton szeretnénk meghívni Önt kiállítónak a HEPA szervezésében megvalósuló magyar közösségi standra.
Kérjük, amennyiben cégük részt kíván venni kiállítóként az Automechanika 2022 szakkiállítás magyar nemzeti standján, szíveskedjenek jelezni Dervalics Ákos részére, (akos.dervalics@innoenergy.com) és csatolt regisztrációs lapot 2022. április 29-ig kitölteni, cégszerűen aláírva elektronikus úton visszaküldeni a kiallitas@hepa.hu e-mail címre. Az ÁSZF-et és adatvédelmi tájékoztatót a megnevezésre kattintva érheti el.